Anglia restaurálhatta a királyságot, de régi hatalmát nem adta vissza. A francia önkényuralom elől menekülő írók hihetetlenül szabad angol filozófiával és irodalommal ismerkedtek meg. Amit hazahoztak, azért keményen - vagy inkább ravaszul - meg kellett küzdeniük. Többnyire elég volt a ravaszság, mert az önmagukban kételkedő hatalmak nem tudtak következetesek lenni az üldözésben. A többi országban nehezebb és lassúbb volt a küzdelem. A felvilágosodásnak, paradox módon, voltak lelkes hívei az önkényuralkodók között. Nagy Péter orosz cár - a század elején a nyugati civilizáció eredményeit igyekszik birodalmában meghonosítani. A század derekán Nagy Frigyes porosz király, II. Katalin orosz cárnő lelkes hívei a felvilágosodásnak, de udvari titokként őrzik. II. József volt az egyetlen, aki kormányzatának uralkodó elvévé próbálta tenni.

Leibniz monas-elméletétől Kant ismeretelméleti kritikájáig az idealista filozófia éppoly kevéssé kímélte a vallási dogmatizmust, mint a materialista Locke és a század második felének francia filozófus írói. A kozmológia eljutott a Kant-Laplace-elméletig. Jean Lamarck (1744-1829) a természettudományban kidolgozza a fajok átalakulásának elméletét (transzformizmus), ellentétben az egyháznak az egyszeri teremtésről szóló tanával. Paul Thiry Holbach báró (1723-1789) álnéven kiadott műve, A természet rendszere nyíltan ateista és materialista. A XVIII. század mindent kimondott már, a nagy francia forradalomnak csak a szociális következményeket kellett levonnia.

Az irodalom fejlődése sokkal több társadalmi és egyéni tényezőtől függ, semhogy egyenletesen egyenes vonalban haladhatna. Amit mi visszatekintve hajlandók vagyunk valami egységes fejlődés részének látni, az az alkotók szemében egyéni erőfeszítés volt. Rousseau és Voltaire néhány évvel a francia forradalom előtt haltak meg, és nem sejtették, hogy műveik ennek a forradalomnak kitörését segítik elő. A világosság századának irodalomtörténete kisebb-nagyobb fényfoltokból áll, amelyeket a mi szemünk egyesít sugárzó fénynyalábbá.

Az angol próza

A szorosan vett szépirodalom területén a század arcképét az angol elbeszélő próza 8rajzolja meg a leghatározottabb vonásokkal, szociális, érzelmi és formai tekintetben egyaránt.

Jonathan Swift (1667-1745) a legmélyebb keserűséget fejezte ki a legtökéletesebb prózában. Feloldatlan pesszimizmusának, általános embergyűlöletének nem minden oka tiszteletre méltó. Swift jó stíluskészségét mint pamfletíró egyformán használja fel az egymással szemben álló politikai pártok szolgálatában, és egyéni keserűségének legfőbb oka az volt, hogy köpönyegforgatását püspöki ranggal nem jutalmazták. Hogy szíve is volt, azt szerelmes versei igazolják, de az a szerelem egyidőben oszlott meg két nő közt, akiket Stellának és Vanessának nevez. Szatirikus írásai közül legnyersebb A kád, amely az angol egyházak ellen szól. Az írek nyomorúságáról megrázó képeket ad A posztóárus leveleiben. Ártatlan arccal tanácsolja az ír nyomor kérdésének megoldására, hogy a szegényparasztok gyermekeinek testét ízletesen készítsék el az angol földesurak eledeléül. Leghíresebb műve, mely fantasztikus tartalma révén ma a legnépszerűbb ifjúsági könyvek között szerepel, de valójában embernek és társadalomnak legkeserűbb szatírája, a divatos regények modorában írt Gulliver utazásai. Ez a mű példát adott arra is, mily leleplező hatása van annak, ha az emberi dolgok viszonylagos (relatív) voltát észrevétetjük az olvasóval. Mily nevetségesek a megszokott, elfogadott dolgok, ha kicsinyítő pápaszemen át nézzük (Liliput); mily undorítóak a legszebbek, legbájosabbak is felnagyítva (Gulliver az óriások országában).