Arthur felment. Most már többen is a lépcsőhöz sereglettek, és így jól hallották a kopogást, amely egy idő után dörömbölésbe csapott át.

- Mr Kirkeby! Gazdám! - kiáltotta Arthur egyre hangosabban. - Kérem, válaszoljon...

Crown felrohant, és ő is kopogni kezdett. Semmi válasz.

- Uraim és hölgyeim - mondta fentről -, azt hiszem, egyetértenek velem abban, hogy fel kell törnünk az ajtót. Kérem, jöjjön fel - szólt a szerelőnek.

Mrs Kirkeby a szalon túlsó végében ült, szinte megmerevedve. Reginald Hassrick az ablaknál állt, kezét karba fonva figyelte az eseményeket. Ed kihívóan méregette a nyugtalan embereket.

Mr Kirkeby ajtaja nehezen nyílt, és amikor kinyílt, akkor is csak addig engedett, amíg a bekapcsolt lánc lehetővé tette. További három perc múlva eltávolították azt is...

Mr Joseph Kirkeby, az ország egyik legnagyobb koponyája, a jeles polihisztor a földön feküdt, a hátán. Arca elkékült, egészen úgy, mint az előző esti asztmarohamnál; utolsó mozdulatával mintha a lánc felé nyúlt volna.

Crown rendőrorvos egyetlen szó nélkül melléje ugrott. A szívére tette a kezét, de rövid szünet után felállt, és ünnepélyes hangon kijelentette:

- Mr Kirkeby nincs többé.

Lement a szalonba, és megismételte a kijelentését. Az emberek döbbenten hallgattak, majd - mint valami furcsa szimfónia hangszerei - egymás után szólaltak meg:

- A főszerkesztőm - mondta Mr Lobley.

- A fiam - suttogta Mrs Kirkeby.

- A főnököm - konstatálta Miss Zoe.

- A tanítványom - rebegte Mr Hassrick.

- Az apám - szólalt meg szinte sírva Ed.

- A barátom - morogta Mr Thorpe.

- Az uram - sikoltotta Laura asszony.

- A gazdám - zárta le Arthur, a komornyik.

Mr Crown köhintett. Eljött az ő nagy pillanata. A kis vidéki rendőrorvosnak, akinek munkája jobbára vízbe fúlók agnoszkálásából és holtrészegek életre pofozásából állott, ez volt élete nagy ügye, a „lehetőség". Rettentő hivatalos lett.

- Kérem önöket, hogy mindenki térjen vissza a szobájába. Egyelőre nem hagyhatják el a házat, mivel alapos okunk van feltételezni, hogy önök közül valaki szándékosan nyomta meg a tartalékberendezés fekete gombját, hogy ily módon az alvó Joseph Kirkeby fulladásos halálát okozza. Kérem, Mr Oates, maga is térjen vissza a szobájába. Illetve, várjon csak... Ugye, volt Mr Kirkebynak ujjlenyomat-rögzítő berendezése?

- Igen, uram. Megboldogult gazdám annyira szeretett mindent, ami a bűnügyekkel kapcsolatban állt...

- Ezt én is tudom, Oates. Hozza már a dobozt.

Crown gonddal, nyugodtan rögzítette a szekrénykén remélt nyomokat, de különösen a szekrény apró fogantyújára és a fekete gombra ügyelt. Ezután a komornyik kíséretében a központi berendezéshez ment, amely előző este oly hirtelen elromlott - és ott is ujjlenyomatot keresett. A szerelő kuncogott.

- Én ezt úgy összemancsoltam, hogy akár le is tartóztathatna. Nemigen maradhatott itt más nyom.

Crown nem válaszolt. Amikor végzett, és visszatért a szalonba, meglepődve látta, hogy a vendégek és rokonok - immár valamennyien gyanúsítottak - még mindig ott állnak, ahol az imént.

- Még egyszer, nyomatékosan kérem, hogy távozzanak a szobájukba. Felhívom a figyelmüket, hogy nevemben a brit rendőrség szólítja fel önöket. Én most nyomban értesítem a városi rendőrség ügyeletes tisztjét, utána pedig én és Mr Hogyishívják...