Odakünn megdördült az ég.

De én ebből nem sokat hallottam. Nem is néztem az ablakok felé. Mellesleg hiába is néztem volna; már előzőleg gondosan behúztam a nehéz, vastag függönyöket. Ám a villámok fénye így is áthatolt a kicsiny réseken, a dörgés pedig valósággal felpezsdítette a véremet.

Erre elég nagy szükségem is volt, mert a fejem éppen két csodálatosan szép női mell között pihent. De nem sokáig. Testemben a biológia újabb parancsot adott, és elcsúsztatva a fejemet, kidugott nyelvemmel, megérintettem az egyik, alig látott, inkább csak sejtett, már mereven égnek meredő mellbimbót.

Basella kéjesen felnevetett.

Merthogy a két mell Basellában folytatódott. Basella a hátán feküdt az ágyban, még nagyon is hagyományos testhelyzetben. Én meg rajta.

Szóval kidugott nyelvemmel óvatosan, lassan körbenyaltam a mellbimbóját, és Basella felnevetett. Mélyről jött ez a hang, talán a rekeszizmából, és furcsa is volt hallani, hiszen jobb fülem a mellkasán feküdt. Az egyik kezem még a nő háta alatt volt; a másik finoman rácsúszott a hasára. Basella most nem nevetett, de éreztem, megfeszül a gerince… Bőr érintett bőrt, tovacsúszott rajta meg-megtorpanva, aztán ismét elindulva. Az ujjak finom játéka lázba hoz ilyenkor minden idegvégződést, különösen akkor, ha a hason mindjobban lefelé siklanak, és veszélyes zónák felé tévednek…

Még csak az előjátéknál tartottunk. Minek sietni? Basella alig negyedórája jött. Ismeri a járást, és kedveli az esti órákat, amikor nem láthatja meg senki. Kisvárosban vagyunk, ő már jó néhány éve itt él, én meg csak nemrégen jöttem. De ez egy másik történet.

Most az a lényeges, hogy egyik kezem az egyik mellén, a másikon a szájam, beszívtam a mellbimbóját, és éreztem, hogy örül nekem. Basella nagyon tud örülni. No, én is. Beszívtam hát a mellét, aztán kiengedtem, ismét szájüregemben volt, lassan engedtem ki, nyelvem néha őrült táncot járt. Basella csak felsóhajtott, nem kellett szólnia: még! Tudtam ezt magamtól is.

Amikor a legközelebb megdördült az ég, éppen lejjebb csúsztam a testén. Oldalról a csípőjébe haraptam finoman, játékosan. Erősen átölelte a nyakamat, bőréhez szorította a fejemet. Akkor mindkét kézzel felnyúltam a melleihez. Basellának tényleg nagyon szépek a mellei, és alig fehérebbek, mint mindenütt máshol a bőre, látnivalóan szokott otthon meztelenül napozni. Most sötétben fogadtam, egyáltalán nem láthattam a testét. De láttam már a múlt héten, amikor először jött hozzám, és azóta néhányszor.

Nem siettem, dehogy! Nem vagyok kezdő. Csak a nagyon zöldfülűek hiszik, hogy a szex olyan, mint egy Forma–l-es autóverseny, ahol a sebesség a döntő, és az nyer, aki elsőként fut be a célba. Még fogalmuk sincs arról, hogy a célba minél később és egyszerre kell beérnie mindkét versenyzőnek. Mert ez a sport – akárhogyan űzzék is – egyszerre csak ennyi résztvevőt tesz lehetővé. Aki a csoportos változatokat kedveli, arra másféle örömök várnak.

Nem kételkedtem abban, hogy eljön, bár zuhogott az eső. Basellának nagy szüksége van arra, ami most történik, ki tudja, hány évig várt rá ebben az unalmas kis porfészekben, itt az isten háta mögött?! Az égszakadás egy órája kezdődött. Basella már csuromvizesen érkezett, odakünn jó ideje dühöngött a vihar, de úgy tetszett, most kezd erőre kapni. Nagyokat dördült az ég, a villámok fénye olykor a vastag függöny anyagán is átvilágított, ilyenkor kísérteties, kékes fény öntötte el a szobát. A lakás ebben a viharban minden lehetett, csak nem egy izzó szerelmi találkozó színhelye – ám én mégis azzá tettem. Basella átadta magát nekem, és ezzel az én kezembe került a vezénylés is. Úgy döntöttem, hogy ma nem a hálószobában, hanem a nappaliban „találkozunk”. Abban a helyiségben Basellának ez volt az első alkalom. Nekem nem, de ez ismét csak egy másik történet lenne. Vagy ugyanaz?… Megöleltem amúgy vizesen, amikor bejött az előszobába, nedves arcát csókoltam, meleg kézzel nyúltam ruhája alá, ahol már akkor is meleg volt.