- Fel, Kozmosz lustái... Vár a munka!

- Mindig csak ez a hajtás, a hajtás!

- A pénzt nem adják ingyen.

- Meg a mágneses csekkeket sem... He-he!

- Imádom a humorodat.

- Meg is érdemli, én mondom neked.

- Ma megint a belvárosban ügyködünk?

- Ott a legnagyobb a forgalom, oda mindenki bevásárolni megy, tehát nem üres kézzel.

- Micsoda üzleti filozófia!

- Ebből élünk több mint egy éve, gyerekek. Ma este ki indul beváltani?

- Rajtam a sor.

- Remek. Ne feledd, minél távolabbi lyukakat keress fel, olyanokat, mint ez a kisváros. Ne sajnáld a pénzt vonatjegyre. Ismered a reklámjelszót: „Mágnesvonat itt meg ott - bárhová eljutsz legott!"

- Csak tudnám, mit jelent az, hogy legott..,

- Ősi földi kifejezés, legyen neked elég ennyi. Mozgás, fiúk, vár a munka.

Délután tizenöt óra negyvenhat perckor érkezett az első vészjelzés. Béta hívta a rádión társait és Jegorovot:

- Kapitány úr, rablás történt!

- Hol? - dörögte Jegorov éteri magasságból.

- Tizenötös negyed, mezőgazdasági vásárcsarnok mellett, a parkolóban. Megállított egy férfi, és szólt, hogy éppen most rabolták ki.

- Mindenki oda! - adta ki a jelszót a kapitány. Mivel ő volt az egyetlen gépesített rendőr abban a pillanatban, hát elsőnek teljesítette saját utasítását. Egy perc sem telt bele és befutott Alfa, aki szintén a közelben volt.

 Jegorov szigorú arckifejezéssel lépett ki a légitaxiból, miután azt biztosította előbb. Nem akarta, hogy a gépet más elfoglalja vagy elhívja.

- Mi történt? - adta az ártatlant. Béta néhány napbarnított arcú ember között állt. Hamar kiderült, hogy a város szélén élnek, és földműveléssel foglalkoznak.

- ...Szemtelenség! - morogta az egyik. - Itt beszélgettünk a barátommal. Éppen eladtuk a múlt heti termést. Tudja, mi speciális éttermi karfiolt és uborkát termelünk, hűtőkocsival hozzuk minden csütörtökön, itt veszik meg tőlünk az éttermi emberek...

- A rablókról beszéljen! - szólt rájuk a kapitány. Már felbukkant Lír is, de nem jött közelebb. Két robot éppen elég lehet a Jeges teherbíró képességének, gondolta. Hát csak távolabbról tartotta szemmel a területet. Gyümölcsökkel megrakott elektroautók álltak az aszfaltozott parkolóban, néhány ember papírokkal és pénzzel a kezében loholt ide-oda.

- Hiszen azokról beszélek! - felelte a marsi paraszt komótosan. Feljebb tolta piros farmersapkáját: - Egyszerre csak ott álltak mellettünk ketten is. Egyik kezükben lézerpisztoly, a másikat már nyújtották is: „Ide a pénzt, te marstúró!" - mondta az egyik.

- Marstúró? - Jegorov arca megnyúlt és lóéhoz hasonlított. Általában ez történt vele, ha valamit nem értett. És ez nem volt ritka eset.

- Ahogy mások a földet túrták régen, úgy mi a Marsot túrjuk, innen az elnevezés - segített a másik farmer. E kis nyelvi közjáték után ő folytatta az elbeszélést: - Mire felocsúdtunk, már a kezükben volt az a készpénz, amit előtte egy perccel kaptunk az éttermesektől.

- Hogyan néztek ki? - csapott le a kapitány. Alfa és Béta elindították hangkristályaikat, hogy feljegyezzék a személyleírást.

De ebből nem lett semmi. A parasztok tanácstalanul pislogtak, csak azt ismételgették, hogy amazok ketten voltak, fiatalok, energikusak és parancsolóak.

- Szuggesztív egyéniségek, ráadásul - felhősödött el Jegorov homloka. - De hát csak kinéztek valahogy, nem...?

- Háááát... biztosan - morogta az egyik paraszt.

- És merre mentek el, hogyan, mivel? - támadott tovább Jegorov. Rég nem nyomozott már, tehát hibákat követett el. Nem szabad egyszerre ennyi kérdést feltenni a károsultaknak. Azok bele is zavarodtak rendesen, ahogyan a nagykönyvben meg van írva:

- Hogyhogy merre?

- Hát el. Mindenfelé... Eltűntek.

- Azt mondja meg, jóember, merre távolodtak maguktól?

- Arra. Nem, amarra... - forogtak a parasztok, akár a régi földi házigalambok a tojásrakás nemes és emelkedett művelete alatt.

Végre az egyik megemberelte magát, határozottan kinyújtotta a karját: - Arra mentek. Gyorsan, be a bódék közé, aztán egyszercsak úgy eltűntek...

- Mintha a föld nyelte volna el őket - segített Jegorov.

- Nem a Föld, a Mars - kotnyeleskedett Alfa. Az ő logikai rendszere is hibátlanul működött. Jegorov először nem is hitt a fülének. Őt merészelte kijavítani ez az újonc bádoghalmaz, ez a két-napja-rendőr-félvezető... ? De az idegenek előtt fékezte magát. A parasztok bediktálták adataikat, valamint a kár nagyságát, majd káromkodva távoztak. Akkor hallották a következő hívást az éterből:

- Vanta vagyok... Kiraboltak!