Sóhajtott, majd tompán kopogott a hangja.

- Látom, kissé megdolgoztattam az agyadat. Nem igazán? Akkor, min töprengsz? Csak úgy? Szóval, csak bebonyolítasz nekem? Jó, jó, ne szabadkozz! Én vagyok az, aki nem tud egy húron pendülni veled, hiszen még olyan gyerek vagy. Formás, nőies a tested, feszülő a melled, az mellett értelmes a pofikád. Viszont túlságosan gyerekes a gondolkodásod. Ne hidd, hogy szándékomban áll bekeményíteni neked, de gondolj csak bele: milyen eséllyel indulnál az elképzelt úton, ha visszataszító külsővel áldott volna meg a sors? Tudod, milyen az? Már az is boldoggá tenne, ha valaki kedvesen közeledne hozzád, és megsimogatná a hajad. Vigaszodul szolgáljon, hogy hosszú éveknek kell eltelnie az ember életében, hogy amikor visszatekint a múltjára, helyesen tudja értékelni a cselekedeteit. Bár igaz, akkorra már visszafordíthatatlan minden megtett lépés. Ránk, nőkre nézve, ebben az a legnagyobb tragédia, hogy a kiszolgáltatottságot, egyik lépés sem nélkülözi. Azt csak mellékesen fűzöm hozzá, mi nők, fiatalkorban számításon kívül hagyjuk, és romantikázunk helyette.

- Te ezt nem tudhatod? Kis csacsíkám, hát persze hogy nem! Nem bölcsnek születünk, csak azzá válunk.

- Jól hallottam, te latinul válaszolsz? "Audaces fortuna invat." Bátraké a szerencse. Ezzel, arra inspirálsz, hogy megtoldjam egy másik latin mondással: "Fortes fortuna adjuvat." A bátrakat segíti a szerencse. Persze egyre megy. Nos, akár szerencsével, akár a nélkül, nem változtat a lényegen, hogy kurva akarsz lenni.

- Hogyan? Szerinted, nem szabadna ilyen nyíltan kimondani? Hallgatni nem szabad róla! Ez a vágyad, nem? Nevezzük csak nevén a gyereket, hiszen a struccpolitikával magadat csapod be. Látom, jól beletrafáltam a dilemmád közepébe. Úgy, úgy, csak mosolyogj! Szeretem a mosolyodat, tudod-e? Valamiféle úri finomságot látok mögötte. Ne gondold, hogy szívesen, vagy kedvtelésből bonyolódtam bele az ügyedbe, de olyan megindító bájjal vagy ostoba, hogy bűnnek tartom a hallgatást, és feleslegesnek a finomkodást. Arról se feledkezz meg, nem kényszerített senki, hogy beavass a titkodba.

- Jól hallottam? Azzal hízeleghetek magamnak, hogy én vagyok az egyetlen, aki előtt felmered tárni lelked legféltettebb titkát? Ne szédíts! És mért éppen rám esett a választásod, hiszen nem is ismertél? Sőt, közelebbről most sem ismersz. Megérzés? Vehetem dicséretnek, vagy csak hízelegsz? Milyen hamar zavarba lehet hozni téged. Jó, maradjunk annyiban, hogy megérzés. Viszont, ha megkérhetlek, ne fárassz tovább a mellébeszélésekkel, és válaszolj szép sorjában a kérdéseimre, bájos csevegésünk lényegére. Megígéred? Jó. Például, mért éppen ezt az ősi foglalkozást választottad, hogy kitörj a... Nem tudom, minek nevezzem, mert nem tudom, miből akarsz kitörni.