- Gamma hívja Alfát.
- Alfa jelentkezik.
- Jelentem, a sugárzásérzékelők működésbe léptek.
- Mikor?
- Mintegy tíz perccel ezelőtt.
- A helyszín?
- Klausztropolisz D-4-es négyzet. A feljegyzést automaták készítették; 50 dózis sugárzott ki, feltehetőleg kézi sugárfegyverből. Erre vall az időfaktor: mindez 0,0008 secundum alatt történt. Négyszer egymásután.
- Értem. Tudja, mit jelent ez...?
- Tudom. Azt hittük, sugárfegyvereik elemei régen kimerültek. Vagy pedig... innen fentről kaphattak újakat.
- De ki játszott a kezükre?
- Majd kiderül.
- Remélem. A biztonsági rendszabályokat meg kell szigorítani.
- Értem.
Egy Mark számára ismeretlen ház pincéjében töltötték az éjszakát. Teljes sötétségben érkeztek oda, halkan lopakodtak a kihalt utcákon. Az a ház valahol az Alsóvárosban állhatott. Útközben nem találkoztak poroszlókkal, Mungó nagy sajnálatára, aki szívesen összemérte volna erejét néhány megtermett bőrruhással. A többiek is kissé csalódottak voltak; nagy csetepatéra számítottak, ehelyett ez az újonnan jött egymaga intézett el mindent... Furcsa egy férfi. Vajon hogyan csinálhatta? - töprengtek rajta, de minden rosszindulat nélkül.
Terlik felügyelő le sem hunyta a szemét. Megkötözve hevert a nagy pince egyik nyirkos sarkában. A hideg átjárta a testét. Körülötte hevertek elrablói; hallotta lélegzetüket. Odafenn, a házban is járkáltak néhányan, biztosan azok őrködtek. Súlyos léptek döngtek, időnként suttogva ráztak fel valakit az itteniek közül, nyilván váltották egymást.

Mark nem sokat aludt a szokatlan körülmények közt. A történtek felfűtötték a képzeletét. Egész idő alatt úgy érezte: minden, ami történt, csupán álom volt. Ez nem először fordul elő vele itt a Városban. Csak álom lehetett. Mit tehet egyetlen ember a láthatatlan Valakikkel szemben, akik ezt az egész színpadot a háttérből mozgatják? Mit tehet ő, Mark Bellor szociológus azok ellen, akik számára a gyilkosság egyike a mindig lehetséges utaknak, módoknak? Ezek az emberek nem bűnösek. Így nevelték őket, ilyen körülmények közt nőttek fel. Nem vagyok pszichológus, gondolta. De valamit ki kell találnom. Én azért jöttem le ide, hogy rájöjjek a Titokra. És belekeveredtem itteni eseményekbe, állandóan veszélyben az életem, miért? Szemlélőből résztvevővé váltam. Erre kényszerültem.
Lelke mélyén meghatározhatatlan nyugtalanságot érzett. „Tudós vagyok, de nem viselkedtem tudós módjára. Amire eddig rájöttem, azt nem a tudomány, a logikus gondolkodás segítségével értem el, hanem a véletlenek, a körülmények segítségével..."
Nehezen jött el ismét a nap. Kigyulladt a Tűzgömb.
Albov a csöppnyi udvaron üldögélt. Az imént mosakodott meg derékig; szakállában gyöngyszemekként csillantak a vízcseppek. Az udvart magas kerítés övezte. A padlásablakban Albov egyik embere bukkant fel, az utcát kémlelte.
Mark egy fatönkre telepedett.
- Mi a terved? - kérdezte.
Albov rámosolyodott, elnézett valahová messze. Kis idő múlva válaszolt csak:
- Értesítem a Herceget, hogy Terlik a kezemben van.
- Hogyan értesíted?
- Épp azon gondolkodom.
Mark ezen kissé elcsodálkozott, de nem szólt. Albov saruja ujjával a porba rajzolgatott.
- Elküldöm Mungót. Ő majd elmondja neki, amit kell.
- És ha a Herceg... Elfogatja Mungót?