1. AMIT A JAVASCRIPTTEL VALÓ
MEGISMERKEDÉSHEZ FELTÉTLENÜL
TUDNI KELL
Mint az Előszóban már említettük, ahhoz, hogy nekiláthassunk a JavaScript tanulásához, szükséges némi előismeret. Nézzük sorra ezeket!
Az operációs rendszer ismerete. Számtalan egyszerűbb operációs rendszer-szintű fogalomra lehet szükség scriptek írásakor. Egyes lehetőségek kiaknázása pedig az operációs rendszer-szintű műveleteket is érinti (egy külső fájl megnyitása, tallózás a mappák között stb.), így az operációs rendszert is ismerni kell legalább alapszinten.
A böngésző program ismerete. A webes dokumentumok megjelenítéséhez használt böngészőprogramok tudása típustól, verziószámtól, a telepített beépülő moduloktól (plug-in) stb. függően sokféle lehet. Emellett számtalan beállítási lehetőség is kínálkozik, melyek egy része meghatározhatja egyes scriptek működését.
Weblapszerkesztési ismeretek. A weblapok általános felépítése alapkövetelmény a JavaScript fejlesztő számára. Nem elegendő azonban csak a szerkesztőprogramok ismerete, de persze az sem hátrány! A kódok egy része értelmes angol (szak)szavakból vagy azok rövidítéséből áll. Ezért erősen ajánlott az angol nyelv és szakzsargon legalább alapszintű ismerete.
Forrásszintű HTML kód-generálás. A legfontosabb dolog, a JavaScript nyelv elsajátításának alapfeltétele. Mivel a scriptek java részét beleimplementáljuk a HTML forrásba, nem árt, ha tudjuk, melyik rész hova tartozik és mi a feladata (ha egy HTML forrást megnyitva annak minden karaktere (!) érthető számunkra, ez nem okoz problémát).
Számítógépes grafikai ismeretek nélkül ne is álljunk neki a weblapfejlesztésnek. Egy digitális fénykép feljavítása, montázs készítése, egyszerű bit- és vektorgrafikus gépek elkészítése nem szabad, hogy gondot okozzon. Ha egyéb webes ismeretek birtokában van az Olvasó (pl. Flash), az további előnyt jelenthet, hiszen így a hatások fokozhatók, ha az eszközöket kombináljuk, illetve felváltva alkalmazzuk.
Alapvető hálózati ismeretek. Még a kliens oldalon is szükséges tisztában lennünk a számítógépes hálózatok működésének alapjaival és ennek kapcsán néhány fogalommal. Ha csak arra gondolunk, hogy a JavaScript implementációi hol futnak, egyértelmű, miért kell értetünk ehhez is. A böngészők alatt ugyan futtathatunk scripteket ún. kapcsolat nélküli módban is (ha nincs internet-elérésünk), de ekkor bizonyos dolgokról le kell mondanunk.
Programozási ismeretek. Már az egyszerűbb scripteknél is szükség lehet változók deklarálására, egy-egy ciklusra, elágaztatásra, tömbök kezelésére stb. Szükséges tehát egy kis programozási előismeret is. Mivel a JavaScript a C-hez hasonló szintaktikát használ, nem árt, ha legalább kezdő szinten ismerjük a C nyelvet. Mivel a JavaScript objektumalapú nyelv, feltétlenül szükségeltetik az objektum mint fogalom pontos ismerete.