Bányai János: HISZEK A SZENTLÉLEKBEN

Tartalom típusa: Vallás
Mérete: 524 KB, 92 oldal
Terjesztő: Adamo Books
Elektronikus megjelenés éve: 2010
Nyomtathatóság: kinyomtatható

Miért e könyv?

Ez az írás a szerző tavaly megjelent „A béke örömhíre'' c. kis könyvének - mondhatni - folytatása. Ezért nem az a célja, hogy a harmadik Isteni Személy mivoltát részletezze, hanem velünk emberekkel kapcsolatos működését.

Gyakorlati célja az, hogy további szempontokkal segítsen magunkban és másokban is felismerni és értékelni Isten irányítását és észrevenni az attól való eltérést is. Utat mutat az isteni vezetés követésére is.

Segít arra, hogy meglássuk, mikor hagytuk el valamilyen módon az Isten útját, és ösztönözzön ezáltal bűnbánatra és megtérésre.

Be akarja láttatni velünk, hogy milyen helytelen mások lenézése, elítélése, az a lelkület, amit a farizeus és vámos példabeszéde is helytelenít (Lk 18,9-14).

Ez a mű katolikus olvasókat tart szem előtt, de alighanem haszonnal lapozhatják mások is. Remélhetőleg minden olvasóban felébreszti majd az örömöt és hálát Isten adományai miatt s a bűnbánatot saját hűtlenségének láttán.

Ennek a műnek a célja a Szentírás szavaival így foglalható össze: „Van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél ....térj vissza korábbi magatartásodhoz." (Jel. 2,4)

Ez az írás három fő fejezetből áll: I. Elvek, II. Utak, III. Vitatott kérdések. A III. rövid fejezetet inkább azok fogják érdeklődéssel olvasni, akik jártasabbak a hittudományban. - Nem látszott helyénvalónak kihagyni ezt a részt, mert akkor ez a kiadvány veszítene világosságából. Ezen rövid elméleti résszel együtt az egész írás mégis az életet akarja szolgálni.

Praktikus mondanivalóját a könyv, (illetve a Függelék) utolsó mondata tartalmazza (Szent-Gály Kata szavaival): „A lángot mindig emeljétek!"

Hittudományi alapvetésként álljon itt egy részlet a valószínűleg V. századi úgynevezett „Athanáz féle Hitvallás "-ból.

„Az egyetemes hit pedig ez: hogy tiszteljünk egy Istent háromságban és háromságot az egységben; sem össze nem elegyítve a személyeket, sem külön nem választva a lényeget. Mert más az Atya személye, más a Fiúé, más a Szentléleké; de az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek egy az istensége: egyenlő a dicsősége, egyaránt örök a felsége. Amilyen az Atya:

olyan a Fiú: olyan a Szentlélek (is). Teremtetlen az Atya: teremtetlen a Fiú: teremtetlen a Szentlélek (is). Végtelen az Atya: végtelen a Fiú: végtelen a Szentlélek (is). Örökkévaló az Atya: örökkévaló a Fiú: örökkévaló a Szentlélek (is). És mégis nem három örökkévaló: hanem egy örökkévaló. Amiképpen nem három teremtetlen: sem nem három végtelen: hanem egy teremtetlen: és egy végtelen. Éppen így mindenható az Atya: mindenható a Fiú: mindenható a Szentlélek (is). És mégis nem három mindenható: hanem egy mindenható. Ezenképpen Isten az Atya: Isten a Fiú: Isten a Szentlélek (is). És mégis nem három Isten: hanem egy Isten. Ezenképpen Úr az Atya: Úr a Fiú: Úr a Szentlélek (is). És mégis nem három az Úr, hanem egy az Úr. Mert valamint a keresztyén igazság kötelez minket arra, hogy egyenként mindenik személyt Istennek és Úrnak valljuk: úgy az egyetemes vallás megtiltja nekünk, hogy három Istenről vagy három Úrról beszéljünk. Az Atya senkitől nem lett: sem nem teremtetett: sem nem nemzetett. A Fiú egyedül az Atyától van: nem lett, nem teremtetett: hanem nemzetett. A Szentlélek az Atyától és a Fiútól van: nem lett, sem nem teremtetett, sem nem nemzetett: hanem származik. Egy tehát az Atya, nem három az Atya: egy a Fiú, nem három a Fiú: egy a Szentlélek, nem három a Szentlélek. És ebben a háromságban semmi sincs előbb való vagy utóbb való: semmi sincs nagyobb vagy kisebb. Hanem mind a három személy együtt örökkévaló és együtt egyenlő..." (Református „Hitvallásaink" fordítása.)

Köszönet mindazoknak, akik lelki tapasztalataikból beszámolót küldtek. - Sajnos nem tudtam mindet felhasználni.

Kétsoprony, 1997. VI. 21-én

A szerző

A mű megnyitható és olvasható asztali számítógépen (PDF olvasó szoftverrel), PDA-telefonon (amennyiben arra telepítenek Mobipocket Reader szoftvert) és e-könyv olvasó készülékeken (Koobe, Sony Reader, BeBook, Kindle DX, stb.).

Beleolvasok

19.) Az ima

Fel kell tételeznünk, hogy az ima egyrészt ajándék, másrészt a szeretethez hasonlóan út további kegyelmekhez. Ha a hit ajándék, amely csakis a Szentlélek által lehet bennünk (lKor 12,3), akkor az ima is, amelynek alapja a hit. Van amikor ezt meg is tapasztalhatjuk Szt. Pál szavai értelmében: „Gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk. A lélek azonban maga jár közben értünk szavakban nem önthető sóhajtásokkal" (Rom 8,26).

Jézust is a Lélek vitte a pusztába (Mt 4,1), s a Lélek vezette imájában (Lk 10,21 és köv.). Az ima nemcsak a Lélektől jön, hanem a Lélekhez is visz: „Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jól adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle" (Lk 11,13).

Ha általában az Isten Lelke kell, hogy vezesse a keresztény embert (Rom 8,14), akkor nyilván az imában is. Ha a Szentlélek vezet, akkor találunk elég időt az imára. Elgondolkoztató René Voillanme megjegyzése: „Minél kevesebbet imádkoztok, annál rosszabbul fogtok imádkozni, minél többet imádkoztok annál jobban fogtok imádkozni. (Emberek között)

P. Mateo nagyon egyszerűen fogalmazza az imádság módját: „Mindenki úgy imádkozzék, ahogy jól esik"... E mögött nyilván a kegyelem van (V.ö. Rom 8,26).

A kegyelem és ima összefüggésére többek között így mutat rá az egyháztanító Avilai Szt. Teréz: „...az elmélkedő ima volt a kapu mindazon nagy kegyelmekhez, melyekben engem az Úr részesített". (Önéletrajz VIII. 5 -1914-es kiadás 95. old.) Amit itt önmagáról mond, azt általánosságban állítja a Belső várkastély c. könyvében: „...a lelki várkastély belsejébe, csak egy kapu vezet, s ez az imádság és elmélkedés" (I. lakás 1. fejezet - 1979-es kiadás 266 old.) „a lelki várkastély belseje" jelenti itt a nagy, misztikus kegyelmeket.

Lássunk személyes beszámolók útján is az ima kegyelemközvetítő szerepét.

„Egy munkatársammal hosszabb ideig dolgoztam együtt, s elég nehezen viseltem el a természetét. Ő elég negatív beállítottságú volt az én pozitív megnyilvánulásaimmal szemben. Én diákkorom óta templomba járó voltam, de erről az én pályámon nem volt ildomos beszélni úgy kb. 1990-ig. (óvónő) A három évig tartó egymásmellé rendelést ő szívesen viselte, mert igyekeztem őt meg nem sérteni, de tudomást szerzett nehézségeimről a többi kollégától, - s ennek ellenére ugyanúgy viselkedett velem mint azelőtt. Egyik alkalommal a templomban való imádkozásom során belevettem őt is az imámba, s ezek után még egy jó párszor. Ezek után történt a következő: bocsánatot kért tőlem lehetetlen viselkedése miatt. - ...Ebben a pillanatban én is melegséget éreztem, s mindkettőnk szemében megcsillant egy parányi könnycsepp. Úgy hiszem, ez a segítő kegyelem érzete volt, amit a megbocsátáshoz vagy lelkünk megnyitásához mindketten kaptunk."

A következő beszámoló azt mutatja, hogy nehéz időkben az ima szinte „katakomba" volt a vallásosság ébrentartására.

„Csak ritkán jártam templomba, s főleg megérzésre vagy sugallatra tértem be egy-egy fohászra. Ezenkívül olyan alkalmakkor, amikor szükségét éreztem Isten segítségének, (ha valami nehezen sikerült, vagy kilátástalan ügybe fogtam) mindig fohászkodtam, és nem hiába.

A lányom esetében is beigazolódott az isteni gondviselés: jó irányba terelte lelki fejlődését: vallásos tárgyú könyveket olvas, és az újszövetségi bibliát is elkérte tőlem.

Amikor több éve gyors egymásutánban néhány közeli rokonom meghalt, olyan lelkiállapotba kerültem, ami fizikailag is tönkretett. (Nem bírtam járni, és ezért gyakran taxiba ültem.) Voltak olyan esetek, amikor határozottan éreztem, hogy templomba kell mennem. Ha bírtam, elindultam... Nem is tudtam imádkozni, csak térdeltem és sírtam, és a templom csendje megnyugtatott, és erőt adott. A kegyelem, amit ebben az időszakban kaptam fokozatosan árasztott el, és azóta minden vasárnap misére megyek..."

„Életem folyamán sok-sok mérföldet vándoroltam és eközben sok-sok várost és falut, meg mindenféle embert volt alkalmam látni. A múlt télen gyaloglásom közben egy kis kápolnához értem; ...Nem tudom hogyan és miért, de tény, hogy amint betértem a kápolnába, imádkoztam - az igazságért. Azután minden vasárnap megismételtem ezt az utat. Egy ilyen alkalommal a katolikus pap áldására letérdeltem és - elhatároztam, hogy katolikussá leszek."

(Oberhammer: Példák az életből, 4.sz.)

Olvasók véleménye:

Még nincs beküldött vélemény. (Vélemény beküldéséhez rendelkezned kell regisztrációval.)

Könyvajánló

<< vissza

Bányai János: HISZEK A SZENTLÉLEKBEN

Beleolvasok

Olvasók véleménye:

Könyvajánló

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.