Ki ölte meg Bardinit?

- Útközben végiggondoltam a dolgot - mondta Roger Mollet. - Szerettem volna segí­teni rajtad, Michel... Kötelességem, mert az ügyvéded vagyok, és kötelességem, mert a ba­rátom vagy. De őszintén megmondom: kutya helyzet ez. Átkozottul nehéz. A kést is ostoba­ság volt eltüntetni. Az lenne a legjobb, ha tele­fonálnék a rendőrségre. Calvert felpattant.

-  Ne! Csak azt ne!

Mollet megfogta Calvert vállát.

-  Hidd el, öregfiú, nincs más megoldás. Minél később jelentkezel, annál rosszabb a helyzeted. Magának, Annemarie, mi a vélemé­nye?

Az asszony a bárszekrény mellett állt, kezé­ben hosszú nyakú pohár, cigaretta.

-    Megbízom magában, Roger - mondta halkan. - Úgy teszünk, ahogy maga jónak látja. Ha óhajtja, fölhívjuk a rendőrséget.

-    Annie, könyörgök - csuklott össze Cal­vert. - Én... Én rettenetesen szégyellem ma­gam. De most már nem játszom tovább. Amit meséltem, az egész... nem igaz... Csak én talál­tam ki.

-    Nem értem - döbbent meg az ügyvéd. - Mi nem igaz?

-    Nem öltem meg Bardinit! Senkit sem öl­tem meg!

Annemarie kezében megremegett a pohár.

-    Mit beszélsz? Hát akkor ki ölte meg Bar­dinit?

Calvert idegesen nevetett.

-    Senki... Bardini él! Hallgassatok meg... Megmagyarázom. Én... Én csak... Én csak azt hittem, hogy Annie és Bardini... Hogy amit beszélnek, igaz... És azt gondoltam, úgy te­szek, mint Roger autósa. Azt mondom, megöl­tem... Hogy lássam, hogyan reagálsz...

-    Ostoba! Ostoba barom! - visította Anne­marie.

-    Rettenetesen szégyellem magam - hajtotta le a fejét Calvert. - Fajankó voltam... Azt hittem, így tudlak csak leleplezni. Az agyamra ment a féltékenység... Bocsáss meg nekem, Annie! Meg tudsz bocsátani?

Annemarie a fejét rázta.

- Én szégyellem magam helyetted... Mint egy taknyos... Nem, ezt az estét én soha nem fogom elfelejteni... De örülök, hogy nem igaz... Szörnyű volt ez, Michel...

Roger Mollet az ajtó mellett állt.     

- Én meg idevágtatok lóhalálában... Egy ilyen hülye vicc miatt... A legszebb álmomból vertél fel, Michel... Nem értelek...

Michel Calvert reszketve állt előttük. A sze­me égett a szégyentől.

- Sokat ittam az este. A fejembe szállt... Ne haragudjatok rám! Kérem, próbáljátok elfelej­teni!

Roger a bárszekrényhez lépett, kiemelte a konyakosüveget. Először Annemarie-nak töl­tött, aztán magának. Ránézett a barátjára, végül kiemelt még egy poharat.