- Volna egy megbízásunk az ön számára. De ez nagy munka.
- Mennyire nagy?
- Egyedül nem tudja megcsinálni. Az az ember, akit... szóval, a célpont egy államfő.
Todd nyugtalanul mozdult. Államfő...? Az ördögbe is! Ilyesmit még sohasem csinált. Az apró, könnyen jött lelkesedést azonnal felváltotta az az egészséges, ösztönös aggodalom, ami őt mindig is jellemezte. Nem szólt, de tekintetével jelezte, várja a folytatást.
- Ne féljen, nem nagy ország feje - mondta tovább a férfi. - Egy közepes... sőt mondhatnám inkább: egy kicsi európai országról van szó. Nem nagyhatalmi titkosszolgálat őrzi hát, bár meg kell mondanom, az ügynökeivel tele van a világ. De azok nem túl okos emberek, hisz igazán okos ember nem szolgál ki egy diktátort.
Todd kivárt, majd ő szólalt meg:
- Szóval maguk emigránsok, abból az országból. Gyűlölik a pasast, és szeretnék eltetetni láb alól.
Nem volt nehéz kitalálnia, elég volt a kiejtésüket hallani, az arcukat látni. Mégis látta, amazok nem örülnek az „emigráns" szónak. De ez volt az igazság, és Todd mindig szerette a legrövidebb utakat. Talán ezért sem vitte sokra előző életében, még Európában.
Akkor szólalt meg a lány. Idegenes, lágy akcentussal beszélt, de Todd minden szavát értette. És azonfelül kiolvashatta arcából a szándékot is, mit miért mond, és miért így...? Nagyon kifejező arca volt annak a nőnek. Todd érdeklődve figyelte, és valamilyen homályos vágyakozás ébredt benne. Még nem tudta igazán, mi lehet az.
- Nem csak mi gyűlöljük, hanem több mint húsz millió ember. El tudja ezt képzelni, Mr. Todd?
- Nem - felelte azonnal a férfi őszintén. - De nem is érdekel. Engem nem a háttér vagy az indoklás érdekel. Ami nekem fontos...
- Azok az adatok - mondta Alex. - Szolgálhatunk vele.
- Arra csak akkor kerül sor, ha előtte megegyezünk - így Todd. Traian sóhajtott:
- Remélem, sikerül.