Lenhar mélyen elgondolkodott apja szavain, miközben a vendége szobája felé sétált. „- Te vagy az, drága fiam, aki megmentheti Orgániát. Nem kell majd véres verejtékkel küzdened többé, ha megtaláljátok a helyet, ahová őseink a tudást és az elixírt rejtették. Egy nap alatt több ezer fős klón sereget állíthatunk elő, és az ellen Dion maroknyi csapatának semmi esélye nem lehet. Már most is meg vannak fogyatkozva, ha igaz, amit állítasz. És miért is ne lenne igaz? Hisz te vagy a legbecsületesebb orgon egész királyságomban, és lám, a Mindenható megadta nekem, hogy pont te, a fiam legyél az. És ki tudja... talán még többet is találtok ott. Téged bízlak meg, hogy útra kelj Minatorral, és megtaláld azt a helyet.
- De mi lesz, ha közben az emberek ismét támadni fognak? Gemin nem tudja egyedül elvezetni a sereget.
- Nem fognak támadni, erről te magad gondoskodtál. Amíg a lány itt van, Dion nem fog az orgonokkal foglalkozni. Biztos vagyok benne, hogy azóta már keresi őt, és abban is, hogy nem itt fogja keresni. „
Lenhar feltette a fekete csuklyát a fejére, mielőtt belépett a szobába. A lány az ablaknál állt, és a kilátásban gyönyörködött éppen.
- Az egész palotából innen a legszebb Orgánia, azt hiszem. - Alisha hátra fordult, az ismerős hang irányába, aztán visszatekintett a kristályvárosra.
- Valóban gyönyörű - értett egyet.
- Igen, az - suttogta Lenhar, de ő egész másra gondolt, mint a lány. Aztán zavartan megköszörülte a torkát, és közömbös hangon folytatta tovább. - Beszéltem anyámmal. Elengedlek, de csak egy feltétellel. - A lány kíváncsian nézett ismét hátra, a fekete csuklyára.
- Mi lenne az?
- Két napot kérek. Ha addig itt maradsz, és nem csinálsz bajt, elengedlek.
- Két nap? Hát, - sóhajtott - azt még ki lehet bírni valahogy. Rendben - egyezett bele. Lenhar elmosolyodott a csuklyája alatt. - De miért két nap? - Kérdezte hirtelen Alisha.
- Mert küldetésre kell mennem, és addig biztosnak kell lennem abban, hogy az apád nem kezdeményez újabb háborút. Dion és Aprodith lánya.
- Ó, szóval tudod, ki vagyok? Miből jöttél rá?
- Nem volt nehéz. Hasonlítasz a bátyádra. - Alisha most zavartan nézett vissza a városra.
- Miért ne kezdeményezne? Mert engem keres? Nem hinném, hogy miattam feladná a harcot Orgániával.
- Én pedig biztos vagyok benne. - Alisha most otthagyta az ablakot, és odasétált Lenhar elé.
- Milyen küldetésre indulsz? - Lenhar zavarba jött ettől a közelségtől. Alisha a tekintetét kereste a csuklya alatt.

- Azt... nem árulhatom el. Egy helyet keresünk, amelytől reményt várunk. Többet nem mondhatok. - Válaszolta. Alisha gondolkodott egy darabig, aztán lassan leemelte a csuklyát a férfi fejéről, és ellentmondást nem tűrően nézett a hatalmas szemekbe.
- Akkor változtassunk az egyezségen, ifjú herceg. Csak azzal a feltétellel nem szököm meg, és árulom el, hogy képes voltam átjutni az energiamezőtökön, ha én is veletek mehetek.
- Lehetetlen - fordult el Lenhar. - Az út túl veszélyes, és nekem épségben kell visszaadnom téged az apádnak.
- Tudok harcolni. Nem kell engem félteni.
- Igazán? Hát a csatában nem épp ezt láttam. - A lány erre dühösen sétált vissza az ablakhoz.
- Az más volt - mondta durcásan. - Túl nagy volt a kavarodás. De ha magaddal viszel, bebizonyítom, hogy talpraesett is tudok lenni. A karddal is tudok bánni. Sokat gyakoroltam... titokban a Viktórián, az ükapám kardjával.
- Ha kalandra vágysz, ám legyen - sóhajtott Lenhar. - De ha bármi bajod esik, nem vállalok felelősséget érted.