- Hagyja nyugodtan, úgysem fog menni! Bezárták – mondta egy hang hátulról.

Cartel nyomban elengedte az ajtót, és megfordult. Csak akkor látta, hogy a vagon belülről afféle közös étkezde volt. Szép és díszes faasztalokkal, székekkel és egy pulttal, ahol mindenki saját igényeinek megfelelően iszogathatott. Úgy nézett ki, mint egy kisebb étterem, vagy egy színvonalas kocsma. A pult mögött egy felszolgáló ruhába öltözött férfi poharakat törölgetett. Valószínűleg ő szólt, mert látszólag rajta kívül nem tartózkodott ott más. Cartel a pult elé ment és az ismeretlen kérdezte.

- Kicsoda ön?

- A pincér vagyok, itt dolgozom – felelte.

- Valóban, és rendes neve is van?

- Volt, de már nem használom.

- És mondja csak, kik zárták be az ajtót?

- A szellemek. Az egykori utasok szellemei. Valamennyien most is itt vannak közülük.

- Akkor jól sejtettem, hogy itt nem stimmel valami. Miért jó ez nekik?

- Nem kér valamit inni uram? Rengetegféle italt tartunk.

- De, egy martini jól esne. Gondolom úgy is hosszú még az út.

A pincér leemelt a mögötte lévő italos polcról egy üveg martinit és töltött belőle az egyik fényesre tisztított pohárba. Cartel a kezébe vette kortyolt egy kicsit, aztán folytatta.

- Szép ez a hely. Rendes és tiszta.  És még azt gondolták, hogy a vonat kisiklott.

- Bizony gyönyörű szép a Carol teljes egészében. Igazi gyöngyszem. Az egyik legjobb minősítést kapta a személyszállító luxus vonatok körében. Gondos és fáradságos tervezőmunkának az eredménye. Ha még látná az első osztályú utasteret. A falak tapétázása önmagáért beszél. Vigyáznunk kell rá, a Carol nem mindennapi darab.

- Azt meghiszem. Csak azt nem értem mi történt a régi utasokkal, ha nem siklott ki.

A pincér meredt szemekkel nézett Cartelre, majd folytatva a pohártörölgetést, válaszolt neki.

- A mi szép Carolunk csakugyan kisiklott. Tizenhat évvel ezelőtt az előző útján. Ez egy kísértetvonat, és ahogy már mondtam kísértetek az utasai is.

- Valóban? És annak idején sok éve, hogy történt a baleset?

- Igazából nem baleset volt. Gengszterek térítették el a Carolt. Egész úton fosztogattak, néhány utast le is lőttek. A városon kívülre vezényelték a vonatot, hogy miután végeztek, kockázat nélkül elmenekülhessenek. A hatalmas Hegy felé tartottunk, amikor lövöldözés tört ki. Utazott itt két rendőr is civilben, és ők próbáltak tenni valamit az utolsó pillanatokban. Több detonáció is bekövetkezett, dinamitok robbantak föl, amelyeket a gengszterek hoztak magukkal. A Carol letért a sínekről és a hegybe csapódott. Közvetlen a kisiklás előtt a mozdonyban a kazán fölrobbant. Senki sem élte túl, még a gengszterek sem.

- De azt még mindig nem értem, hogy a néhai utasok miért zárták be az ajtót.

- A vonatőrző madarak ön szerint miért támadták meg Mr. Fox?

- A varjak? Nem tudom. Talán azért, hogy megöljenek?

- Leginkább azért, hogy bejöjjön ide, és ne jusson ki. A szellemek azt akarják, hogy ön is a Carol rabja legyen, ahogy ők. Nemcsak a gengszterek voltak rosszak, hanem az utasok is. Gazdagon és becstelenül éltek, és így is haltak meg. Talán ismerős helyzet, nem hagyhatják el a

vonatot, mert akkor visszakerülnek a pokolba. Azt pedig nem akarják.

- Attól miért lesz jobb nekik, ha én is itt raboskodom velük? Az én ittlétemhez nemcsak annak van köze, ami az övékéhez, hanem másnak is. Megérthetnék, ha nem hajtom végre a parancsát, visszajutok a pokolba.

- A cél, pontosan az, hogy ne tudja teljesíteni Edgar Punk utasításait. Nem engedhetik, hogy elpusztítsa a Claustrum botját. Az pedig senkit sem érdekel, hogy ön a pokolba jut–e, vagy sem. Talán végre megérti, hogy rossz oldalon áll.

Cartel a nem épp tetszőleges válasz hallatán lecsapta a poharat a pultra, majd ennyit mondott:

- Dögölj meg!

Ezzel megtöltötte puskáját, és rálőtt a pincérre. Rálőtt, de lelőni nem tudta. A sörétek úgy süvítettek keresztül rajta és a mögötte lévő falon, mintha ott sem lettek volna. A pincér erre elvigyorodott, aztán így szólt.

- Hát még mindig nem érti? Nyissa ki a szemeit, és lásson végre tisztán, Mr. Fox! Én is szellem vagyok, nem tud megölni. Bámulatos ez a létforma. Átléphetek a fizikai létbe is, ha akarok, de akkor is szellem maradok, akárcsak maga a vonat. Tudja, ha a Carol nem akarná rabságban tartani, hanem kidobni, azt egy pillanat alatt megtehetné.

- Ha már ilyen jól összejöttünk, elárulná, hogy én ezt hogyan érhetném el?

- Ki mondta, hogy elérheti valahogy, Mr. Fox? Az ön számára egyetlen járható út a következő vagonba vezet. De nem mondom, hogy ott nagyobb esélye van a menekülésre, mint itt. Huhahahahahá!

- Kussolj!

Mire Cartel kimondta a pincér eltűnt. Úgy nézett ki csak ő van ott egyedül. Beletett egy másik töltényt a puskába, az ellőtt helyébe, majd indulni készült a következő vagonba. Az ajtóig sem jutott, amikor halk zene szólalt meg. Egyfajta lassú szerelmes dal volt. A zene mellett fokozódó nyüzsgés hallatszott. Beszélgetések és pohárkoccintások tették ünnepélyessé az étkező hangulatát. Mindezt megfűszerezte egy–egy pezsgősüveg felbontásának durranása. Hamar láthatóvá váltak az ünneplők is. Elegáns „black tie” öltözéket viseltek mindannyian. A gyengébbik nem esetében nem hiányoztak a drága arany és gyémánt ékszerek sem. A nagytöbbség az asztaloknál ült, de néhányan párban táncoltak a lágy dalra. Szorosan egymást átkarolva, csókokból sem maradhatott hiány. Akadt egy úriember, aki illedelmesen épp felkért egy magányos szép hölgyet. Ő az udvariasságnak engedve örömmel csatlakozott a férfival a többi táncolóhoz. Szemei mámorban ragyogni kezdtek, úgy tűnt csak erre és csak a fiatalemberre várt. Róla álmodott, másnak talán nem is engedte volna át magát. Boldogsága így felhőtlen lehetett, hiszen gazdagsága mellett rátalált az, ki után vágyódott. Emellett az asztaloknál sem hiányzott a jókedv. Barátok társaságában és friss kapcsolatok születésében teltek a percek.

- Biztos, hogy nem marad itt velünk a partin? – kérdezte az ismét láthatóvá vált pincér.

Cartel nem jutott szóhoz.

- Mi csak fogságban tartjuk, nem akarjuk megölni. Ez a többi utasra nem igaz, csak itt van biztonságban köztünk.

- Ha nem jutok le a vonatról, akkor biztosan végem – jött a halk felelet az invitált részéről.

- Sosem szabadul innen.

Cartel ekkor már nem várt tovább. Kinyitotta az ajtót és átlépett rajta. Nem látott semmit, mire letette a lábát már a másik vagonban találta magát. Az ajtó bezárult