A 16. század - közhasználatú olasz nevén cinquecento - határait két megszállott szerzetes máglyája jelzi: Savonaroláé 1498-ban és Giordano Brunóé 1600-ban. Ugyanannak a pápai hatalomnak az áldozatai, noha egymással homlokegyenest ellentétes eszméért vállalták a mártíriumot: Savonarola a középkor tartóztatásáért, Bruno az újkor eljöveteléért.

Savonarola máglyája azt a paradox történelmi helyzetet teszi emlékezetessé, amelyben az amorális Borgia-pápa képviseli a haladás gondolatát az erkölcsi tisztaságért vértanúhalált szenvedő szerzetes maradiságával szemben. Száz év múlva Giordano Bruno azért szenved tűzhalált, mert az egyház időközben megtanulta, micsoda veszélyt jelent számára a kételkedés: visszakanyarodott a dogmatikus-agnosztikus gyakorlathoz, abban a reményben, hogy merev elzárkózása az új eszméktől az elkövetkező korszakban is olyan eredményes lesz, amilyen a középkor hosszú évszázadai alatt volt.

Ebben a reményében csalódott.

A cinquecento még a nagy olasz festők fénykora, de már nem Itália százada. Firenze szellemi irányítása Savonarola uralkodásával véget ért. Körös-körül Európában olyan erők jelentkeznek, amelyek megszüntetik Itália szellemi egyeduralmát csakúgy, mint gazdasági vezető szerepét. Hanyatlása azzal kezdődik, hogy elveszíti gazdasági bázisát. Textiliparát túlszárnyalja az angol, kereskedelmét a holland, bankjait a Fugger-ház, gyarmatai nincsenek, Velence kalmárai csak a Földközi-tenger forgalmában jelentenek valamit akkor, amikor a nemzetközi kereskedelem már interkontinentálissá vált. Az apró fejedelemségekből álló Itáliát megpróbálja egységes birodalommá kovácsolni Machiavelli eszméje, Cesare Borgia kardja vagy a pápai erő, de egység helyett leigázás lesz a kisállamok sorsa. Francia, német és spanyol hadak mélyen behatolnak Itália testébe, 1527-ben - amikor keletről az oszmán-törökök fenyegetik Európát - Rómát is feldúlják V. Károly császár csapatai. A század második fele az ellenreformáció kora: Itáliának minden erejét meg kell feszítenie ahhoz, hogy a katolicizmusból mentse, ami még menthető. Humanizmusról és felvilágosodásról többé nem lehet szó; a dominikánusok harci rendje mellett a skolasztika legfőbb védelmét az újdonsült jezsuita rend fegyelmezett fanatizmusa biztosítja.

V. Károly alatt szinte egész Nyugat-Európa egy nagy Habsburg-birodalommá válik. De sokkal hatalmasabb erők feszülnek egymással szembe, hogysem Nagy Károly-i vagy éppen dantei értelemben megvalósulhatna az európai egység. A világ alaposan kitágult; a belső ellentétek mellett jelentős külső tényezők vetnek gátat a szilárd egységnek. Délkeleten a harcias oszmán birodalom veszélyezteti Európát, északkeleten most emelkedik ki a barbárság állapotából Rettegett Iván Oroszországa, s az óceán leigázása nemcsak új földrészeket, hanem új érdekellentéteket is kapcsol be a gazdasági és kulturális életbe.