Mint  aki  megbocsáthatatlan  bűnt  követett  el,  eltolta  magától  a  lányt, akadozó  nyelvvel  kért  bocsánatot.
-  Elkészítem  a  reggelit -  motyogta és sietett be a házba.
Reggeli után élesen vágott bele a  telefon csengetése a csendbe. Zsiga, hogy magának  is  bebizonyítsa,  mennyire  nyugodt,  lassan  felállt,  kényelmesen odasétált a telefonhoz és felvette.
- Balcó Zsiga, erdészet - szólt bele. Nyitrai doktor hangját ismerte fel.
- Kevés az idő, Balcó úr hosszú magyarázatra. Két jól öltözött férfi járt nálam és  érdeklődtek,  hogy  nem  hoztak-e  ide  egy  lányt  vizsgálatra?  A  további kérdéseik arra utaltak, hogy feltehetően ők a tettesek. Ha az érzésem nem csal, és az ritkán csal, most az erdészházat vették célba. Nagyon gyorsan kell cselekednie, ha el akarja kerülni, hogy a lányt ott találják. Sajnos még csak tanácsot sem tudok adni, egyedül kell megbirkóznia ezzel a dologgal.
-  Köszönöm,  doktor  úr, máris  teszem,  amit  tennem  kell. Már meg is van a tervem.
-  Bíztam  benne,  hogy  gyorsan  forog  az  agykereke.  Aki  egy  feldühödött medvével el tud bánni...
-  Az más helyzet volt  akkor,  és ha Burkus nincs ott,  rosszul  is végződhetett volna.
-  Na, csak ne szerénykedjen!
-  Köszönöm, doktor, majd  jelentkezem - zárta  rövidre a beszélgetést Zsiga.
Egy  hirtelen  kapott  mellbevágás  nem  érinthetné  olyan  váratlanul,  mint  az Ionával  kapcsolatos  hír. Valószínű, akik  odavitték  a  lányt, meg  akarták  tudni, hogy mi  történt  vele,  vagy  esetleg  a  holttestével. Hogy mire  számítottak,  azt nem lehet tudni.  
 
Megérkezett  Róza  néni,  és  ezzel  együtt  Zsigának  támadt  egy  igazi mentőötlete. Amikor a lány másfele tekintett, intett neki, hogy jöjjön be, és a szája elé tette a mutatóujját, amellyel azt jelezte, hogy Iona nem hallhatja, amit mondani akar.
-  Na, én megyek a konyhába és lepakolom, amit hoztam - mondta, Zsiga felé villantva a tekintetét.
-  Emlékszik  a  leshelyemre  Róza  néni,  ahová  egyszer  enni  hozott  és  jól legorombítottam,  mert  éppen  medvelesen  voltam,  és  az  élete  veszélyben forgott?
-  Már hogyne emlékeznék! Amit akkor kaptam, azt nem lehet elfelejteni.
- Nos, drága Róza néni, most Iona élete forog veszélyben, és magának tüstént oda kell vinnie őt. Sajnos a magyarázat hosszúra nyúlna...
- Nem is fontos - legyintett megértően Róza néni. - Már készen is vagyok az indulásra. 
- Akkor  gyorsan,  de  gondosan,  kapkodja  össze  azokat  a  holmikat,  amiket idegennek  tart.  A  sufniból  behozom  a  fiam  hátizsákját,  és  abba  rakja  bele! 
Addig  én  beszélek  Ionával,  és megmagyarázom... - Már  lépett  az  ajtó  felé, amikor  visszafordult. -  A  doktor  telefonált,  hogy  két  férfi  keres  egy  lányt. Nagyon rosszat sejtek.
- Jogosan! - bólintott Róza néni. -Ennyiből is megértettem, mi tartozik rám, menj csak, és beszélj Ionával.
  Azt nem akarta Zsiga, hogy a  lány, a kelleténél  jobban  rémületbe essen, arra  viszont  nem  lehetett  időt  pazarolni,  hogy  körülményeskedjen.  Gyorsan vázolta  a  helyzetet,  és  várta  a  kétségbeesést.  Megkönnyebbülve  nyugtázta, ilyesmiről szó sincs, Iona arca nyugodt maradt. - Róza néni éppen a holmidat szedi össze - fejezte be gyorsan.
- Megyek és segítek, nehogy egyetlen áruló jel is maradjon.
Perceken  belül már  indult  is  a  két  nő. Róza  néni  szemében  elszántság parázslott, mint  aki  nagy  tettet  akar  végrehajtani. Amióta meghalt  az  idősebb Balcó, azóta ő végezte el a háztartás nagyobb részét az erdészházban. Korábban csak a mosást, vasalást bízták rá, aztán teljesen átvette a háztartás irányítását, s ebbe a zsémbeskedés is beletartozott. Szerette Zsigát, mert nem nézte le, mindig megadta  neki  a  tiszteletet,  és  soha  nem  feledkezett  meg  a  névnapjáról  sem, virágboltban vett virággal köszöntötte  fel. Pedig minden alkalommal elmondta neki: - „Ugyan már, nem kellett volna költeni a pénzt!" Zsiga  ilyenkor  tréfás válaszokat adott.  Például: - Ha végveszélybe  kerülök  anyagilag,  úgyis Róza nénihez fordulok támogatásért.
Még  az  Anyák  napját  is  számon  tartotta,  mezei  virágból  készített  neki csokrot, és még meg is puszilta, amikor ügyetlenül a kezébe nyomta. Ez  a  gesztus külön  jól  esett  neki,  mert  a  sors  megfosztotta  a gyermekáldástól. Jobb híján a húga gyerekeit pátyolgatta.
- Csak nem mindegy valakiknek, mi történt veled? - szólt oda a lánynak.
- Jó lenne tudni, kik lehetnek?
- És, mit érnél vele? Akkor sem tudnál semmit, ha látod őket.
- Ez igaz.
- Különben  is,  bár  nem  értek  a  bőnügyekhez,  de még  én  is  fel  tudom  fogni ésszel, gondoskodnak róla, hogy senki ne tudja meg, kik ők.
-  Ez  is  igaz.  Na,  igyekezzünk,  drága  Róza  néni,  nehogy  összetalálkozzunk velük.
- Talán ettől nem kell tartanunk, a kitaposott út elég távol van az erdészlaktól. Bár elég hamar kiismered már magad. Ha meggondolom, jobban, mint én.
-  Zsigának  köszönhetem.  Bejártuk  az  egész  környéket,  és  megmagyarázta, miből tudok tájékozódni.
Szinte  már  feszültek  Zsigában  az  idegszálak,  alig  várta,  hogy  a  két  nőt eltakarják a fák, máris vágtatott a nappaliba, felkapta a telefont és nyomogatta a gombokat. 
- Monostori Gézát keresem - szólt bele.
- Egy perce sincs, hogy kilépett az iroda ajtaján - hangzott a válasz.
- Szaladjon, hívja vissza!