Mint a vészharang kondult a fiú hangja, s vérerek hálózták be a szemét - Az ördögbe is, hol van Ági? Egész nap, őt keresem.

- Döbbenetes! És bírod még szusszal?

- Ne terelj!

- Mit csinálok?

- Na, ebből elég! Ha nem mondod meg szép szóval, majd kiszedem belőled. A múltkori menet a tiéd volt, ez most az enyém lesz. Ezt garantálhatom.

- Szívesen átadom az elsőbbséget.

         Míg ketten szópárbajoztak, Dimitriosz észrevette, hogy jobbról is, balról is két kopasz fejű, rossz kinézetű fickó közelít feléjük, és bizonyos távolságra megállnak. Valószínű jeladásra vártak - Gondolta Dimi bosszúsan, mert nem számított ilyenfajta időpocsékolásra. Akarva-akaratlan izmai megfeszültek. Na, itt az edzés ideje.

- Látom, sokra tartod magad, és a bunyót választod - mondta kárörvendezve a fickó.

- Megvallom, az ilyen csábításnak soha nem tudok ellenállni - válaszolt Dimi akarattal ridegen, dölyfösen, hogy bosszantsa a túl magabiztos fiút. Míg magyarázott, pillanatok alatt kiválasztotta azt a helyet, ahol a leghatásosabban tud majd védekezni, ha sor kerül rá. Pont egy hirdető oszlop mellett állt, és háttal a falhoz araszolt. - Most már, ha tudnám, sem mondanám meg. - lökte oda félvállról. Nem volt félelem benne, csupán az bosszantotta, olyan lányért kénytelen verekedni, aki semmit nem jelent neki. Gitáért a fél világgal szembeszáll, ha kell.

         Néző közönség is akadt. Két ablakból is figyelték a drámainak ígérkező jelenetet, sőt, hallottak mindenszót is.

         Ági férje élvezhette a főszereplős helyzetét, mert kihúzta magát, és intett a két haverjának, akik csak erre vártak.

         Nem sokáig tartott a viadal, Dimitriosz keze lába úgy járt, akár a cséphadaró, őt pedig alig érte ütés. Szerencséje volt, közönséges kispályás, utcai verekedőkkel akadt dolga, míg ő rutinból mindig odaküldte az ütéseit, amelyet nem tudtak kivédeni. Ági férje, már az első menetnél kibukott, s vérző orral, sanyarú képpel várta a végkifejletet.