Egy évszázad nagy idő. Felgyorsult korunkban még nagyobb. Ha pedig a tudományt, ezen belül is a fizikát tekintjük, akkor azt kell mondanunk, hogy a fejlődés elképesztően gyors. Az évszázad az elmúlt több évezred fejlődését kiteszi, vagy meg is haladja. Ebben a tekintetben az elmúlt száz év nagyon hosszú volt. Az eleje nyugodt békeidőszaknak tűnt, amikor csaknem minden rendben lévőnek látszott. Apró problémák még maradtak, de hamarosan ezeket is felszámoljuk! - mondogatták a fizikusok. Az apró problémák azonban nem zsugorodtak, ellenkezőleg, egyre híztak, és szaporodtak, egyre nagyobb árnyékba borították az elmúlt századok dicsőségét. A modern elméletek immár feladják az oksági elvet és a logikát, az újabb kísérleti eredmények pedig ismételten lecsapják a biztosítékot. Ennyi megoldhatatlan probléma láttán egy becsületes kereskedő lehúzza a rolót és csődöt jelent. A fizikus kendőzi a csődöt, másrészt viszont kitartóan tovább próbálkozik.

Az elmúlt évszázadot jószerivel egyetlen egy fizikai elv vészelte át. Ez viszont egy nagyon alapvető elv, a sebesség viszonylagos voltának elve. Már a korai természetfilozófusok is tépelődtek rajta, hogy mihez képest is kellene egy hajó fedélzetén sétáló utas sebességét megadni. Van-e kitüntetett pont a világegyetemben, melyet egyhelyben állónak tekinthetünk, avagy nincsen? Ha van, akkor leghelyesebb minden mozgó test sebességét ehhez viszonyítani. Akkor van abszolút sebesség. Ha nincs, akkor bármihez viszonyíthatjuk sebességünket, és annak más és más, sőt egyszerre sokféle értéke lesz. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy számos más fizikai mennyiség (energia, tömeg stb.) is függ a sebességtől. Einstein jutott arra a merész elhatározásra 1905-ben, hogy az eladdig bizonytalan státuszú sebességet kizárólagosan relatívra veszi. Ez a "döntés" alapozta meg annak lehetőségét, hogy megalkossa híres-neves, immáron évszázados elméletét. Ezzel - úgy tűnt - megoldott egy korabeli akut paradoxont is, mert a korábbi kísérletek azt mutatták, hogy a fény sebessége az összes mozgásban lévő testhez képest mindig ugyanannyi. Nos, aki ebbe a megoldásba mélyebben belegondol, annak arra a következtetésre kell jutnia, hogy vagy a fény, vagy a természet bolondult meg, esetleg véglegesen búcsút kell mondanunk a logikának. (A kísérletet egyébként félreértették és félremagyarázták. E fejezetben megmutatom a megoldást.)