De miért másította el a hangját a hívó? A logika azt diktálta: azért, mert Vanta ismeri hangját, tehát esetleg mostanában beszélt vele. De ez túl egyszerű lett volna. Lehet, a jövőben jön majd létre ez a találkozás? Ha nem hagy fel a nyomozással, előbb-utóbb ki kell hallgatnia azt a személyt is, aki megfenyegette? Nem ismerheti fel a hangját, hiszen amaz gondoskodott róla.

- Kész a kávé - közölte Teofil, minden helyiségben egyszerre. Bár voltak berendezései, érzékelői, amikkel követni tudta a lakásban tartózkodó személyek mozgását. Mikrofonjai is voltak mindenhol, hogy teljesíthesse a bárhonnan érkező utasításokat. Teofil a nap huszonnégy órájában plusz harminchét percében készen állt a feltétlen szolgálatra. (A krónikás megjegyzése: a fenti adaton senki se csodálkozzék. A Mars valamivel lustábban forog a Földnél, egy teljes fordulatot így csak 24 óra, 37 perc és még valahány másodperc alatt tesz meg.)

 Vanta lassan megnyugodott. Mindenesetre átvette saját hangkristályára a fenyegető mondatot. Halállal fenyegettek, ismételte magában. De kicsoda...?

 Először félt. Aztán a józanság felülkerekedett benne. Elmúltak már azok az idők, amikor rendőröket halállal fenyegettek, és a fenyegetést be is váltották... Nem kell félni, nem kell félni, ismételgette görcsösen, miközben a kávéval leült a számítógép elé. Bekapcsolta, majd a városi központi adatszolgáltatót hívta, és egy másodperccel később - miután közölte titkos rendőrségi azonosító kódját - nyitva állott előtte az adathalmaz.

 Először lekérte az árammérő szolgálat kódszámait, aztán beállt azokra. A tartalomjegyzékből megtudta, hányas „lapon", melyik táblázatokban és csoportokban találja meg a kívánt adatokat, így először sorra vette a négyzeteket. A város összes négyzetének adatfeldolgozójában - ezek természetesen mind kicsiny számítógépközpontok voltak - afelől érdeklődött, hogy az utóbbi két hónapban volt-e területükön olyan fogyasztó, aki az addiginál hirtelen jóval több áramot fogyasztott?

 Vanta belejött már ebbe az „elektronikus nyomozásba" és örült, hogy mintegy feltalálta a módszert. Ugyanakkor nagyon ravasznak hitte magát, és már előre örült az eredménynek. Talán éppen ez volt a baj - mert így túl sok ilyen nevet és címet kapott. Már az első öt négyzet után kicsiny nyomtatóján legalább harminc adat gyűlt össze. De megmakacsolta magát, és végigment az egész városon, folyton ugyanazt kérdezve. Eltelt több mint egy óra, mire végzett. Több mint kétszáz név sorakozott a listán. Akkor áttanulmányozta, és rájött, hibát követett el. Túlságosan is bízott a módszerben, mert az egyszer már - előző éjszaka, Vinn Glober után kutatva - sikert hozott. Ám most kissé más volt a helyzet. Először is, a listán nemcsak magánszemélyek, magánlakások, hanem kisebb üzemek is voltak. Ezeket kihúzta, aztán gondolt egyet, és sorban ellenőrizte a maradékot: megkérdezte a négyzetek adatgyűjtőit, vajon a felsorolt címek csak az utóbbi két hónapban emelték hirtelen az áramfogyasztást, vagy ilyesmi előfordult velük az elmúlt évben is? Szimata jónak bizonyult. Csaknem a lista felét kihúzhatta ismét, mert kiderült: ciklikusan nő és csökken a fogyasztásuk. Javarészük valószínűleg időnként elutazott, vagy tán a Marson kívül dolgozott, és akkor persze a fogyasztásuk minimális volt, majd hazatérésük után felugrott. Ezért kerültek fel a Vanta által kért listára.

 Amikor ezzel végzett, még mindig volt negyvenhárom név a listán. Ezeket tanulmányozta. Abban biztos volt, hogy egyiket sem ismeri közülük. Akikkel a pénzhamisítási ügyben kapcsolatba került, nem szerepeltek a listán.

Tanácstalanul ült hát, és nézte az üres képernyőt.