1.

- Legendákkal nem foglalkozunk! - ordította Jegorov, a kapitány. Mun­katársai már kezdték megszokni, hogy minden új bejelentésre, sőt, olykor egyszerűen egy-egy újabb gondolatra is szerfölött emelkedett akusztikai hatásokkal válaszol, vagyis: ordít. Jegorovnak ez volt a stílusa. „Ha ezt ugyan stílusnak lehet nevezni - mondta egyszer Mull-Mull, a fekete bőrű rendőr. - Hiszen néha úgy üvölt, ahogyan csak a farkasok, egykor a Földön ..." Itt Mull kissé elbizonytalanodott, ugyanis még sohasem járt a Földön, és bajban lett volna, ha ráparancsolnak, mesélje csak el, hogyan is néznek ki azok az állatok... (A krónikás kénytelen megjegyezni: abban a korban, amikor ez a történet játszódik a marsi kisvárosban - sajnos a Földről odaszármazott emberek már nagyon keveset tudnak a régi földi dolgokról.)

Mull azért is érezte magát rosszul, mert éppen ő hozakodott elő azzal a „legendával". Jegorov előtte állt, nehezen lélegzett, és a feje egyre pirosabb lett. Yamor és Vanta, a Kozmopol-9-es rendőrkapitányság, két másik alkalmazottja nem titkolt érdeklődéssel várták a fejleményeket. Vanta, a csinos rendőrlány szerint igen érdekesen alakulnának a dolgok, ha Jegorovot most megütné a guta. Lír, a robotrendőr a közelben álldogált, és elektronikus agya azt latolgatta, Jegorov fejének elszíneződése esetén mikor kell tűzriadót vernie... Mert úgy tudta, ilyen piros szín már nyílt tüzet jelent...

De a kapitány erőt vett magán. Először több mély lélegzetet vett, amit mások kaotikus zihálásnak is vélhettek volna. Majd amikor oxigénháztar­tása rendbe jött, meglepő halkan folytatta.

- Ebben a városban annyi mindent suttognak az emberek, hogy az már szinte botrányos! Nemrégen hallottam, már nem emlékszem, ki mesélte, hogy a város alatt jókora uránmezők vannak, és a káros atomsugárzás miatt kétfejű gyerekek születnek a kórházakban. Ehhez képest talán megnyug­tató lehet az a többszörösen ellenőrzött adat, miszerint soha, értik, soha nem született ebben a városban egyetlen kétfejű gyermek sem!...

Ezt senki sem vonja kétségbe - jegyezte meg Yamor nyomozó könnyedén. Nem kedvelte, ha születésekről beszéltek; a kissé alacsony és kövérkés férfi sohasem ismerte az anyját. - Ám a tó nyilván része a valós világnak, úgy is mondhatnám: a mi világunknak.

Micsoda maga? Egy filozófus, rendőregyenruhában? - ívelt fel ismét a kapitány hangja. Á száját már be sem csukta, csodaszép műfogsora megcsillant. Vanta egészen rácsodálkozott a mesterséges rágószervek e legszebbikére. - A tó itt van, mindnyájan láttuk már ezerszer. Nem is ez a baj, hanem az a sok marhaság, amit vele kapcsolatban mesélnek! Még hogy élőlények, nagyok, veszélyesek, amelyek ijesztgetnék az embereket...! Meg repülő nemtudommicsodák, amik kiemelkednek belőle! Meg a repülőgépekről ugráló kisméretű ejtőernyősök!... Kikérem magamnak, hogy a rendőrséget ilyen hülyeségekkel bombázzák! Van nekünk más dolgunk is éppen elég! Ha pedig legközelebb néhány megátalkodott horgász megint holmi láthatatlan bombázókról fog mesélni, lecsukatom őket! Ha addig élek is!

Történetek elmeséléséért lecsukatni embereket, a legrövidebb út egy ügyészségi vizsgálat provokálására - mondta Lír, a robotrendőr. Kör alakú fémfején elől a mikrofonnyílás félelmetesen mozdulatlan volt. A hangját viszont egy remekül artikuláló színésztől örökölte. Ez sokban segítette, hogy az emberek elviseljék Lírt. „Aki" különben néha igen fárasztó tudott lenni kollégái számára is - nem beszélve a rendőrséghez forduló ügyfelek­ről. Más ügyeletesek hiányában ugyanis néha ő vette a telefonhívásokat.

Jegorov - akit különben a Jegesnek is neveztek, éppen emberi hidegsége-ridegsége miatt - csak legyintett, és elvonult kis kuckójába. Amit jobb pillanataiban egyszerűen csak „parancsnoki szobának" nevezett. Ilyenkor feltehetően egy extra méretű, városnyi űrhajó kapitánynak hitte magát. Pedig nem is ő volt a polgármester.

Most mi lesz? - kérdezte Yamor tanácstalanul. Vanta vállat vont. Mull megdörzsölte homlokát.

- A Kozmopol, a kozmikus rendőrség mindig azzal dicsekszik a sajtó­ban, hogy remek kapcsolatot tart fenn a lakossággal...

Ez talán csak ránk nem vonatkozik - vetette közbe Yamor, és Jegorov ajtajára nézett. Mull folytatta:

- ...ezért meséltem el, mit beszélnek az emberek a városban. Végtére is, nem élhetünk vákuumban, no nem?

- Ez egy csodaszép kifejezés volt, Mull - dicsérte Vanta. - Információs vákuumra gondoltál, ugye?

- Természetesen - szerénykedett a fekete fiú, és ha fehér lett volna, most biztosan belepirul a lány dicséretébe. Kedvtelve legeltette szemét Vanta arányos testén. A ruhája alól kidomborodó szép combján, félig áttetsző divatos blúza alól majdnem-látható mellén. A hangulatnak Lír vetett véget:

- Az információitokat a jelek szerint inkább elláthatjátok nagyobb méretű belső légnyomással - mondta.

- Tessék? Ez mit jelent?

- Azt, hogy fújjátok fel - „fordította le" műszaki kifejezését a robotrendőr, és hangtalanul elgurult a terem túlsó végébe.