Ez a klasszicista stílus korántsem volt a klasszikus görög-római példáknak olyan hű követése, mint amilyennel más. országokban találkozunk. A görög-római architektúra szerkezeti példatárából főleg a könnyen és biztonsággal alkalmazható megoldásokat sajátította ki. Az épületek tagolásában rendkívüli takarékosságot mutatott.
Rendszerint a középrész kiemelésére (oszlopos vagy pilléres rizalit, vagy ugyanilyen s háromszögű oromzattal lezárt portikusz) szorítkozott, csak ritkán terjedt ki az egész homlokzatra vagy annak két végére is. Ennek megfelelően az épületek külseje egyszerű. Hatásukat inkább tömegükkel, arányaikkal fejtik ki, amelyek rendszerint eltérnek a görög-római hagyománytól. Befolyásolták a méretek, az alkalmazott anyag és az ebből fakadó szerkezeti szükség. Alakos vagy díszítményplasztika csak ritkán került az épületekre. E ritka esetekben is csak mértékkel. Mondhatnók, szűkösen. Az épületeknek klasszicista jelleget az a néhány klasszikus elem adott - ablak-, ajtónyílások fölött sorakozó profilozott félkörös boltívek, dór, ión, korinthoszi, toszkán vagy kompozit oszlop- és pillérfők, hornyolt oszlop- és pillértestek, párkányés attikaelemek stb. -, amelyet a mesterek megbízható minták után, tapasztalat során kipróbáltak, egymástól átvettek, ellestek. Emiatt a magyar országi klasszicista építészet némiképp egyhangúvá vált, de közelebbről szemügyre véve az emlékeket két dolog azonnal szembeötlik.
Egyik, hogy a klasszicista magyar építészek, még a kisebb tehetségek is, a belső terek alakításakor szinte szórták az ötletes, szellemes, sokszor nagyvonalú és lenyűgöző megoldásokat és a gyengéd figyelemmel igazgatott, antik elemekből szőtt díszépítményt. Kapualjak, lépcsőházak, fogadócsarnokok, dísztermek, tánc- és előadótermek, sőt még magánlakások térrendezése, alakítása, tagolása és kapcsolása is meglepő feltalálókészséggel váltja fel az épület külső egyszerűségét.
Másik pedig az a szabadság, amellyel a magyar építész a méretek és arányok világában -.a klasszikus hagyományok rovására - élni mert, az a mód, ahogyan a homlokzatok tengelynyílásainak méreteit megszabta, a tengelyközöket szűkítette vagy bővítette, az emeletmagasságokat emelte vagy csökkentette, a kiemelt középhangsúlyt tömörítette vagy terpesztette, az elemek egyöntetűsége, az ismétlődések ellenére is minden alkotásra valamely különös egyéni ízt, sajátosságot, érdekességet, kedvességet ruházott.